Dr. Ormay Péter
jogi szakokleveles orvos
Hungary - Miskolc
+ 36 (70) 949-77-47
oltaskutatas@gmail.com
mindent.hu
Gondolkodó orvos csoport
Orvosok a tisztánlátásért csoport
Blogom.
Gondolataim,
véleményem.
Amit fontosnak tartok, leírom.
2022.03.04.
Ma reggeli Kormányinfoban Gulyás Gergely bejelentette, hogy az oltatlanok kényszer szabadságolása véget ért, tanárok, hivatalnokok mehetnek vissza dolgozni a munkahelyükre hétfőtől.
Tisztelet az elveikhez kitartó oltatlanoknak, azzal együtt, hogy megértem a kényszerrel az oltásra rávetteket, lehet olyan élethelyzet, hogy ezt választották.
Tanárok újra taníthatnak, köszöntik őket a diákok, tisztviselők, hivatalnokok újra munkába állhatnak, fizetést kapnak. Általam esztelen döntést hozó cégek újra visszavárják a dolgozóikat.
És jön itt egy kis de! Az örömteli hangulatban.
Hogyan élik most meg a kényszerítettek, akik akaratuk ellenére megkapták az oltást. Nem voltak kitartóak és majd a visszatérő kollégákra haragszanak? Hogyan élik meg az oltáspártiak mindezt? A kitartók győzelmének? Vagy ugyanúgy neheztelnek majd rájuk? Miért is? A saját meghasonlásuk miatt?
Egyre inkább kiderülnek a visszásságok az oltások körül.
Mi lesz a kényszerített fegyveres testületi oltottakkal? Miféle ellentétek látnak majd még napvilágot?
Esztelen döntésnek esztelen következményei jönnek. A Munka Törvénykönyve nem foglalkozik azzal a lehetőséggel, hogy a munkáltató küldi el fizetés nélküli szabadságra a dolgozót 1 évre, illetve a veszélyhelyzet megszűnéséig. Most, hogy a veszélyhelyzet még fennáll, vissza kell hívnia a munkavállalót, vagy annak önként jelentkeznie kell? Mi van, ha máshol munkába állt? Ha egyelőre nem akar visszamenni?
Ma ezt kérdezték tőlem és nem tudtam jogilag átgondolt választ adni.
Egy azonban biztos. Ez nem az oltatlanok győzedelme és nem is az oltottak veresége. Az összefogás hiánya. Jó lenne, ha az egésznek mindenki számára ez lenne a tanulsága. Mert lesz folytatás sajnos. Megtehették, mert nem tudtunk összefogni. Talán legközelebb menni fog.
2022.02.05.
Kísérleti vakcina okozta halálesetnél nem fizet a biztosító! Most olvastam, hát közreadom.
Az Egyesült Királyság kormánya elismerte, hogy két oltás után, soha többé nem lesz képes az emberi szervezet teljes természetes immunitást szerezni a Covid-változatokkal… vagy esetleg más vírussokkal szemben. A vakcina megzavarja a szervezet képességét, hogy a fertőzés során antitesteket termeljen, már nemcsak a tüskefehérje ellen, hanem a vírus más részei (burok) ellen is. Az oltatlanok viszont tartós immunitást szereznek az állítólagos vírus összes törzsével szemben, miután természetes úton megfertőződnek vele. Mivel nagy pénz forog kockán, nagyon valószínű, hogy a biztosítótársaságok precedens jog alapján az oltásokból eredő haláleseteket öngyilkosságként kezelik. (UK, Franciao.)
A kísérleti vakcina mellékhatásait mindenfelé publikálják, az elhunytnál nem véleményezhető, hogy semmit sem tudott róla, amikor önkéntesen felvette az oltást. A nyilvánosan ismert halálos kockázat pedig jogilag öngyilkosságnak minősíthető. Sehol sem kötelező egyelőre, csupán szankciókkal sújtják a fel nem vételét. A szerzett immunhiányból eredő halálesetek, például a rákos esetek számának immár 20-szoros növekedése szintén ismert. https://peckford42.wordpress.com/2021/09/19/idaho-doctor-reports-a-20-times-increase-of-cancer-in-vaccinated-patients/
A kormány 29 oldalas tanulmánya letölthető pdf-ben:
A jogi teljes cikk az alábbi linkben megtalálható:
https://www.zerohedge.com/news/2022-02-02/suicide-how-some-life-insurance-companies-are-dealing-experimental-vaccines-deaths
2022.02.04.
Tanár úr, kérem! (2022.02.03. estéjének tanulsága)
Összefogásról az oltatlan pedagógusokkal egy szó sem esett, végighallgattam, mert arra vártam. A 12000 munkájától oltási-rendelettel eltiltott, szóra sem méltatott tanárok néhány itteni tanára között álltam egészségügyisként, mint ők az egészségügyisek tiltakozásán velünk. Egy jól és drágán szervezett kormányellenes zenés bulira sikeredett, több média kötelező meghívásával, teátrális biciklidarabolással, végén egymás "szakmegszervezett" megtapsolt kitüntetésével. Majd hazavánszorgott csalódottan a többség-kisebbség, a valódi összefogásról, a valódi szükséges szolidaritásról beszélgetve. Göz megszervezetten leeresztve. 12000 tanár probléma még említésre sem érdemes a 'szagszerv' szerint. Már értem, miért támogatja mindezt az Egészségügyi Kamara, a MESZK nyári naggyűlése ugyanez volt, majd hazugságok követték a médiában. Csak a ballostól megszokott sör-virsli és gulyáságyú hiányzott onnan is - innen is. És régi tanáraim már sajnos hiányoztak, akik legelsőnek, együtt kiálltak volna oltatlanul félreállított kollégáikért... mert ez IS lett volna a lecke,
Tanár úrak kérem!
Mert ők holnaptól egy értelmetlen rendelet miatt már nem taníthatnak. Tényleg! Ki fog akkor tanítani? Összefogásra? Kiállásra?
Akik ha beteg lesz az oltott diák, hazaküldik az oltatlanokat? Nem normális a világ...
2022.01.28.
Bújtam a génterápiás oldalakat, azért, hogy megértsem jobban az új Covid vakcinák lényegét és érdekes felismeréseket tettem. A google és wikipedia oldalain, értelmetlen fogalomelkenések halmaza található, világos fogalom-meghatározás nincs. Egy amerikai oldalon, a www.thegenehome.com oldalon találtam érthető és világos fogalmat, angolul, de a google is nagyszerűen fordítja.
A génterápia fogalmát kerestem, és lám, megtaláltam:
"egy olyan kezelési forma, amely genetikai anyagot használ, azzal a céllal, hogy megváltoztassa a betegség lefolyását"
Hogy is van ez az mRNS vakcinákkal? Az első feltétel teljesül, mivel a messenger (azaz hírvivő) RNS ilyen genetikai anyag, egy a DNS és RNS fajták közül. No és mi a helyzet, most akkor megvéd, vagy nem véd meg a betegségtől? Erre egyértelmű NEM a válasz. Nem keresgélek az irodalomban alátámasztást, az oltott is megfertőződhet, megbetegedhet, továbbadhatja a fertőzést és akár meg is halhat sajnos. Tehát semmi esetre sem nevezhető "védő"-oltásnak. Mert nem véd meg. Ha a Karikó "asszonyság" nyilatkozatait, vagy akár a covid-celebek sokszor minden tudományos alapot nélkülöző mesemondásait nézzük, ők maguk mondják el, hogy csupán a súlyos lefolyástól véd meg, a kórháztól és a lélegeztetőgéptől. Tehát mindenki egybehangzó véleménye, hogy csupán a betegség lefolyását változtatja meg. Hogy milyen hatásfokkal és negatív, vagy pozitív irányban, ez lehet vita tárgya, de védőoltásnak nevezni igen csak csúfondáros.
Igen jól hangzik, miután a rettegéskeltés elérte célját, hogy jön a megmentő, a megvédő vakcina, a jóságos mindenkit megmenteni akaró tudományt is tudásban messze túlhaladó politika. Rendeletekben, újságcikkekben, mindenhol a védőoltás megtévesztő és félrevezető megnevezés szerepel. Minden kétséget kizárólag helytelenül. Mert ha a fogalommeghatározásra gondolunk, nem más ez a génterápiánál. Ami két ritka genetikai betegségre való vakcina-terápiát kivéve egyelőre nem engedélyezett a világon.
Most ezt pedig védőoltásnak csúfolva, valós génterápiaként teszik egzisztenciák ellehetetlenítésével kötelezővé. Mert ugye ha génterápiás oltás lenne a neve, aligha kérne belőle valaki. Pedig az, minden részletében. "mRNS genetikai anyagot használó génterápia, mely a Covid betegség lefolyását hivatott befolyásolni" illetve az lenne.
Ezért, ha csak elnevezésként a "védőoltás" kifejezést hallom, már ez önmagában is egy hatalmas átverés és csodálkoznom kell a kollégákon, hogy ilyen alapvető, lényegi kritériumon átsiklanak.
Mindehhez hozzá tartozik a theta polymerase enzim felfedezése (2020.06.11.), mely az RNS-t képes beépíteni az emberi DNS-be, így feltehetően az mRNS vakcinák genetikai anyagát is. Eredetileg a rákos sejtek hibás DNS szakaszait javítaná a jó RNS alapján. Vajon pont ennek a folyamatnak a megzavarása, egy testidegen RNS szakasz alapján történő hibás helyre történő visszaíródás a megnövekedett rákos daganatok oka? Az eredetileg hibátlan DNS átalakítása a befecskendezett mRNS megtévesztő mintájával? Mert a rákos daganatok hirtelen kialakulását és kiújulását már ismerjük a vakcinák beadása után. Már el is nevezte az orvosszakma: "turbó-rák". Használunk egy erőszakos technológiát úgy, hogy sejtésünk sincs a hatásáról? Sejtésünk sincs az örökletes génállományban okozott kárról. Aki felemeli a szavát, agyonütik, mint Semmelweiss-t a kézmosás ajánlásáért, vagy elhallgattatják, kiközösítik, mint annak idején a Contergan-tól született végtaghiányos gyermekekért felszólaló orvosokat.
2022.01.08.
A mai hírek a chippekről szólnak, hogy élesben elindult a lobbizás a lakosság chippelése irányában. Olvastuk, hogy svéd üzem az alkalmazottait chippelte be, így követik őket nyomon az üzem területén, a jobb kezükben van, így nyitják az ajtókat is. Izraelben a kiskorúak "védelmében" indult törekvés ugyanerre, a gyerekek chippelésére. Eddig csak a kutyákat chippelték, hogy tudjuk ki a gazdája és oltva van-e, gyűrűztük a "migráns" madarakat, veszélyeztetett fajként a teknősöket.
Nagyon úgy tűnik "gazdáink" előbb-utóbb rákapnak az ízére a bőr alá juttatott azonosító kütyüknek és erre legjobb az oltási tébolyt kihasználni.
Senki ne gondolja, hogy a technika ezeket nem használja máris ki. A telefonok IMEI azonosítója alapján be tudják mérni azokat. Az áruházak kijáratánál az árukat védik kapukkal, de akár egy bankkártya csekély jele is alkalmas a személy felkutatására (Alpokban eltűnt magyar hegymászót így keresték helikopterrel), az autópályákon lévő kapukon áthaladva mód van a gépjármű típusának, súlyának, benne ülők személyazonosságának megállapítására. Az IP címek adta lehetőségekről nem is beszélek.
Szóval a "gazdáink" járványra való hivatkozással, hogy a "védettség" nyomon követhető legyen (vagy inkább az egyén?) már eltervezték mindezt. MI kell hozzá? A technológia már régen adott. Néhány szigorú megszorítás, vészhelyzeti rendelet, néhány hónaponkénti oltogatás, majd azok érvénytelenítése, rettegéskeltés fenntartása bizonyára megtalálja majd azt a magát ettől felsőbbrendűnek vélő réteget, aki majd a média hatására éljenezve fogadja.
Valójában nem értem, hogyan tűrhetjük mindezt? Mint az egykoron elhurcolt vagy Dunába lőtt zsidók, akik azzal a sóhajjal, hogy "na ezt már tényleg nem teszik meg", " ez képtelenség", végül mégis ott álltak a rideg valóságban. Mikor jön el az embereknek a NA MOST MÁR AZTÁN TÉNYLEG ELÉG megvilágosodása? Meddig baktatnak még szótlanul? Neked, ha még bírod cérnával, hol a határ?
2022.01.07.
Ma reggel az egeszsegkalauz.hu oldalán találtam egy cikket, "Ennyi koronavírus vakcinája van még Magyarországnak címmel. (Forrás: koronavirus.gov.hu)
A cikk - de az egyéb megtalálható információk alapján is 29.3.000 adag vakcina már beérkezett az országba. Rövid fejszámolás után, ha a 0-11 éves korosztályt levonjuk a lakosságból, mindenkit HÁROMSZOR (3x) be lehet oltani a raktározott anyagból. Gondolkozzunk már egy kicsit, mi folyik itt! És ez a mennyiség már itt van. Az előrendelések és a Debrecen-Orbánka Oltóanyaggyár Zrt. nélkül, ami ugyancsak 40 millió adagot tesz ki 2022 és 2023-ra.
Az 5-11 éves gyerekeknek szánt 2.000.000 adag is háromszor való oltogatásra elegendő. A Pfizer az 5 év alatti korosztálynak eleve 3 oltást tervez.
Itt lenne az idő felébredni kedves tűpárnácskáim! Ti mit terveztek? A számokat figyeljétek!
2022.01.04.
Sokáig nem írtam.
Az egészségügy elbukott, ha egységesen kiállt volna az érdekei mellett, már rég vége lenne az átverésnek, mert mindez nem más. Elindultak munkaügyi perek, remélhetőleg lesz is eredményük.
Most a tanárok, pedagógusok, tisztviselők kerültek sorra, ahogy várható volt. Aztán majd jönnek a többiek, a megosztott és önös érdekek miatt összefogni nem képes rétegek. Valójában nem az ő hibájuk, a megvezetés, megtévesztés változatlanul tovább működik.
Ezt az írást tegnap találtam, forrás a szöveg alján. Megosztásra érdemesnek tartottam.
A DIKTATÚRA 8 LEGBIZTOSABB JELE
Néha nem árt átismételni, melyek a diktatúra legfontosabb jellemzői, ugyanis a XX. században több diktátor is bebizonyította, demokratikus eszközökkel is vígan hatalomra lehet jutni, majd lebontani a demokrácia legalapvetőbb intézményeit. És mint tudjuk, a diktátorok egymástól tanulnak…
1. A HATALOM EGY EMBER/PÁRT KEZÉBEN ÖSSZPONTOSUL
Egy szegényebb, demokráciában kevésbé jártas országban leginkább puccsal lehet hatalomra kerülni. Egy olyan országban viszont, ahol a politikai befolyás több ember, intézmény között oszlik el, rafináltabbnak kell lenni. Ahogy Hitler esetében is láttuk, demokratikus választások útján is hatalomra lehet kerülni, és később az emberből még válhat diktátor. Ebben az esetben viszont a legtöbb diktátor figyel arra, hogy legalább a látszat kedvéért fenntartson bizonyos demokratikus kereteket: például működni hagy néhány ellenzéki pártot, újságot. Ennek megvan az az előnye, hogy így könnyebben át lehet látni, mivel foglalkoznak a diktatúra ellenfelei, ráadásul a demokratikus országok számára be lehet bizonyítani, hogy “itt kérem demokrácia van”. Persze még jobb, ha a diktátor a saját híveit bejuttatja az ellenzék közé, akik aztán belülről bomlasztják szét az ellenzéket.
A diktátorok hatalomra jutásuk után általában lebontják a demokrácia legfontosabb elemeit: a szabad sajtót, a független bíróságokat, befolyásuk alá vonják az önkormányzatokat, betiltják az ellenzéki pártokat, civil szervezeteket. Ennek a “legdemokratikusabb” módja, ha átírják az alkotmányt, és olyan választási rendszert hoznak létre, amely garantálja, hogy hatalom még hosszú évtizedekig a diktátor kezében maradjon.
2. SAJTÓ FELETTI TELJES KONTROLL
A média ellenőrzése a diktátor egyik leghatásosabb eszköze. Fontos, hogy a diktátor teljes ellenőrzést gyakoroljon az újságok, tévé- és rádiócsatornák felett. Ha ez sikerül, a következő választási kampányokat már simán a diktatúrát pártoló médiára lehet hagyni, mert tudni fogja, hogy mi a dolga: az ellenzék besározása, a rendszer ajnározása. Az állami média kizárólag egyetlen okból létezik: hogy hírt adjon a világnak a diktátor és a diktatúra sikereiről.
3. LESZÁMOLÁS AZ ELLENZÉKKEL, ELLENFELEKKEL
Amikor egy diktátor hatalomra jut, az első és legfontosabb feladata az ellenzékkel való leszámolás. Ez jelentheti az ellenzéki politikusok megvádolását, nevetségessé tételét, az ellenzéki pártok szétzilálását, de egy igazi diktátor nem riad vissza a bebörtönzésüktől, sőt kivégzésüktől sem. Ezután pedig következhet a társadalom ellenzékinek tartott tagjainak megfigyelése, megfélemlítése, ellehetetlenítése, később pedig a letartóztatása. Az vérbeli diktatúrákban egy idő után már elég lesz a gyanú is, hogy valakit elhurcoljanak és bírói ítélet nélkül kivégezzenek. Ez azon túl, hogy felszámolja a diktatúra ellenfeleit, abban is segítséget nyújt, hogy példát statuáljon a társadalom számára: te is így járhatsz, ha nem állsz be a sorba. Egy igazi diktatúrában pillanatokon belül kiépül a titkosrendőrség, a besúgóhálózat, amely állandó megfigyelés alatt tarthatja a lakosságot.
Nagyon fontos, hogy az erőszak nyilvános legyen, mert csak így éri el az egész társadalmat az üzenet: ebben az országban nem lehet más véleményed mint a pártnak/vezérnek.
4. KELL EGY ELLENSÉG, AKITŐL A DIKTÁTOR MEGVÉD
A diktátor hatalmon maradásának kihagyhatatlan lépése, hogy kell egy ellenség, akitől csakis és kizárólag a diktátor tud megvédeni. A nacionalista és rasszista ösztönökre hatva pillanatokon belül remek ellenséget lehet kreálni: zsidók, muzulmánok, kommunisták, burzsoák. A diktátor így a nemzet megmentőjének szerepében tetszeleghet, ráadásul remekül el lehet terelni az emberek figyelmét az önkényuralom számos problémájáról. A képzelt ellenség fenyegetése egységbe forrasztja a népet, és ha még nem is ért mindenben egyet az uralmon lévő párttal, vezérrel, érezni fogja, hogy az ellenségtől csak egy erős ember/párt tudja őt megvédeni.
5. AZ ERŐS VEZETŐ MÍTOSZA
A jó diktátor egyedülálló képességekkel rendelkezik: hősiesebbnek, bátrabbnak tűnik az átlagembernél, akinek különleges szerepet szánt az ég: ő a népe megmentője. Ha ügyes, remek mítoszokat épít maga köré, ha még ügyesebb, elhiteti az emberekkel, hogy a nép jólétének, boldogulásának elengedhetetlen feltétele, hogy ő legyen hatalmon.
A diktátorok nem a móka kedvéért építenek ki személyi kultuszt, vagy azért, mert a hatalom a fejükbe szállt (persze Istent játszani biztos nagyon szórakoztató lehet). A személyi kultusznak praktikus oldala is van: egyrészt félelmet kel, másrészt a legyőzhetetlenség érzését sugallja, harmadszor korlátlan jogot biztosít a kormányzáshoz.
A személyi kultusz első szabálya: légy látható! A diktátorokról képek, szobrok készülnek, intézményeket, utcákat, tereket neveznek el róluk – még életükben. A lényeg, hogy a lakosok lépten-nyomon szeretett vezérükkel találkozzanak. A diktátorok általában saját államfilozófiát alkotnak: marxizmus, nácizmus, fasizmus vagy éppen a demokrácia egy sajátos változata. A grafomán diktátorok pedig remek könyveket írnak, amelyet aztán tananyaggá lehet majd tenni.
6. A VEZÉR ÉS CSALÁDJA MEGGAZDAGODIK
Semmi értelme nincs diktátornak lenni, ha ez a vezér számára nem biztosít luxus körülményeket. Egy vérbeli diktátor összeharácsol magának egy vagyont, majd gondoskodik róla, hogy az olyan helyre kerüljön, ahol senki nem bukkan rá. Általában külföldi bankszámlákon, esetleg strómanok számláin, cégeiben tárolják a vagyonukat. És lássuk be, szükségük is van erre, hiszen a diktátorok gyakran kényszerülnek menekülni az országukból, így jó, ha van mit a tejbe aprítani öreg napjaikban. Diktátorként nem csak a vezér, de a családja és a közvetlen barátai is gyorsan megtollasodnak.
7. IRÁNYÍTOTT ELIT
A diktatúrában fontos, hogy a vezér mellett legyen egy jól irányított elit, aki mindenben hűségesen támogatja a vezért. A hűséget virgáccsal és mézesmadzaggal lehet elérni, de a legjobb a kettőt váltogatni. A hűtlenség gondolatát is azonnal meg kell torolni, ugyanakkor pedig érdemes közpénzből teletömni a zsebeiket. Egy diktátor a természeti erőforrásokat, az ország javait és a közpénzeket személyes vagyonként kezeli, és abból bőségesen juttat a hozzá hűséges vezérkarnak. Alig van olyan diktatúra, ahol ne fejlesztették volna tökélyre a korrupció intézményét. Az emberek mohók, és amíg megkapják a saját szeletüket a tortából, addig hűségesek maradnak. Ráadásul ha részt vesznek a korrupcióban, a diktátor bűntársaivá is válnak, ami még hatékonyabban megakadályozza, hogy a diktatúra ellen forduljanak.
8. IRÁNYÍTOTT OKTATÁS
A legtöbb diktátor a hatalomra jutásának első percétől gondol arra, hogy hűséges ifjúságot neveljen. Ennek a legjobb eszköze a központilag kiadott tanterv, amely lehetőség szerint alaposan át van itatva az uralkodó ideológiával. Fontos lépés az iskolák államosítása, a tanárok megfélemlítése/megnyerése. Lényeges lépés az óvodától a felnőttkorig különféle ifjúsági szervezetek létrehozása, ahol a gyerekeket hűséges pártkatonákká lehet nevelni. Egy diktatúra számára nem elhanyagolható szempont az sem, hogy csökkentsék az oktatás színvonalát. Mert minél butább és alig gondolkodó fiatalok kerülnek ki az iskolapadokból, annál kisebb az esélye annak, hogy átlátják a diktatúra működését.
Arra várni, hogy egy diktátor lemondjon a hatalmáról, teljesen fölösleges. Miért is tenné? Szemérmetlenül gazdaggá vált, élvezi a luxust, istenként imádják. Ha magától mondana le a hatalmáról, nagy eséllyel bíróság elé állítanák, és hosszú évekre börtönbe csuknák vagy kivégeznék. Így aztán a diktátorok jóval hosszabb ideig maradnak hatalmon mint demokratikusan kormányzó kollégáik. Persze azzal mindig számolniuk kell, hogy népük egyszer mégis azt mondja: elég volt!
Forrás: Mikal Hem: Kezdő diktátorok kézikönyve
Jánosi Valéria – emelttörtenelem.hu 2022
Eredeti elérhető:
2021.09.30.
Valóságos személyekkel, megtörtént eseménnyel való megegyezés, csak a véletlen!
Azt álmodtam, hogy egy színházteremben ülök, ahová az elbocsátandó egészségügyi dolgozókat hívták be eligazításra, szám szerint 61-et, mert vannak akik táppénzen, vagy szabadságon vannak. Halk sutyorgás a teremben, majd léptek hátulról és csend.
Megjelent egy 2pfújzeres droid, aki érzelem és empátia menetesen elhadarta, hogy az oltás szárnyakat ad, bocsánat összetéveszettem a redbulival, életet ment, a legjobb cucc, csak ajánlani tudja, nyitva még az oltópont, uzsgyí rohanjon mindenki. Elhadart betanult szövegén érződött, nem érdeklik emberi sorsok, neki csak egy 30-as számot jelentenek azok, akik még utolsó pillanatban, megélhetésüket veszélyeztetve látván befeküdtek a tű alá. Másnak ez a saját élete. Ragaszkodik a színdarab szövegéhez, amit indigóval kapott. Üvegszerű tekintén a pfújzeres réveteg ködön át azért átjött egy korábbi kép a kardiológiáról, amikor apja fekszik az ágyban 2 fújzer után, beavatkozásra várva... Jó ez a cucc, a valaha volt saját gondolatokat és véleményt, mint egy elektroshokk tova űzi, talán örökre. Gépiesen, na legyünk már túl és ne tessék már rabolni az időm, kérdésekre kurta semmitmondó válaszokkal elszáguld. Ott hagyva a katonáit a harctéren, a bizonytalanságban. Kiszolgáltatottan, éreztetve, ti kerestétek magatoknak a bajt! Most tessék! Mindez magnóra felvéve, droidtartó gazdáinak bizonyságul ő megtette a kötelességét, ő már mehet. Aki maradt, az a sok éve szolgáló kiskatona, akit beáldozhatnak. Mert amikor harcolni kellett, nem ő a droid feküdt a lövészárkokban, hanem akik azt várták tőle, hogy kiáll értük. De csak egy főnök, aki utasításra cselekszik és végrehajt mindent. Főnök és nem vezető. Mert egy vezető kiáll a harcosaiért, ha szükség van rá. Mondani akartam pár szót, de felesleges lett volna. Az agyi szinapszisokat már gátolják a szerek, a droid lét boldogságos ködös nihilje kötözött az arcára. Talán a piros arca az egyetlen, ami legbelülről még korábbi emberi mivoltára emlékeztet.
Hát eddig az álom.
2021.09.28.
Beszélgetek sokat az egészségügyisekkel. Szóban azt mondták nekik, elsején már be se menjenek dolgozni. Töprengek.
Szolgálati jogviszony az egészségügyben azt jelenti, ha nem jelenik meg, akár szolgálat alóli kibúvásnak is lehet minősíteni, hadbírósággal.
Jószándékúlag megsúgva, hogy ne gyertek be? Hogy van ez?
Trükkös megoldás, hogy egy nyilvánvalóan jogtalan rendeletre való hivatkozás helyett, egy fegyelmi legyen a felmondás oka. Ott pedig akkor már nem jár majd a munkaügyi perben esetlegesen megítélt kártérítés sem... Szép kis átverés, majd hivatkozhatunk a "hát azt mondták ne is menjek be..."-re.
Egyébként aki nincs ott, annak nem lehet azonnali hatállyal felmondani sem.
Mindenesetre felkértek, csütörtökön én képviseljem az oltást nem kérő kórházi dolgozókat az igazgatóság felé. Elvállaltam.
Ha azok, akik szállították, ápolták, gyógyították a Covid-os betegeket, látták mi folyik és látják az oltottak állapotát is, nekik hinni lehet, ellentétben a médiával.
Média. Megtudtam, mivel kis város ez, a múlt csütörtöki tüntetésre felülről megtiltották, hogy részt vegyen a tv, vagy az újság, pedig a meghívót megkapták idejében a rendezvényre.
2021.09.25.
Bocsánat, hogy nem írtam sokáig, jelentem meggyógyultam, és közben két rendezvényt is szerveztünk, erre ment rá minden időm.
Voltak, akik aggódtak, hogy beteg voltam, köszönöm az aggódást, jól vagyok, üzenem.
09.15-én Budapesten a Magyar Orvosi Kamara előtt demonstráltunk, 5-600-an gyűltünk össze. Tiltakoztunk a Kamara etikátlan megnyilvánulásai ellen.
Az Orvosok Lapjában folyamatosan olvashatók Katona Norbert cikksorozata, a TERMÉK értékesítésről, mármint az oltások erőszakos népszerűsítéséről. Először azt hittem, a Kamara így üzen a sorok között, hogy politika kényszeríti és a gondolkodó szakmabeliek emeljék már fel a fejüket, hogy mi történik.
TERMÉK, amit érzelmekre hatva kell, minden ellenállást csírájában elfolytva ÉRTÉKESÍTENI. Igen, az etikai kódex tiltja a celebek felhasználását. Láttuk Viktort oltani képen, Fischer Ivánt a pódiumon, vezénylés közben és Merkely arca vigyorog ránk az óriásplakátokról. (Ő azért messze van a celebségtől.)
MIndenesetre a Kamara zárva volt aznap, annyira rettegett tőlünk, és a média sem volt jelen. A Kamara csak egy semmitmondó néhány sort kommentált, valószínűleg előre megírva, mivel még javában ott voltunk, mikor a honlapjukra feltették.
7 orvos (szakember) mondott beszédet. Egyre többen vagyunk.
Köszönet akik eljöttek és figyeltek bennünket.
És köszönet azoknak, akik 2 napja Miskolcon demonstráltak velünk.
Beolvastuk az oltáskárosultak bejelentett eseteit. Döbbenten, csendben hallgatták a jelenlévők. A linkeket mindkettőről este ide felteszem.
Jövő héten csütörtökön 16:00 órakor folytatjuk. Nem csak a gőzt eresztettük le, harcolunk tovább, mert igaz ügyet szolgálunk.
Amikor arcukat is vállalva orvosok és ápolónők kiállnak az igazukért, az jelent valamt. De az még többet jelent, ha egy jogász olvassa fel az írásaikat, mert elmondja, akik írták félnek kiállni, mert telefonon megfenyegették őket. Milyen világban élünk?
2021.09.04.
Állapotom változatlan. Reggel a La Quinta Columna híre ébresztett. A Pfizer MEGKEZDTE egy tabletta gyártását mindenféle klinikai vizsgálat, tapasztalat és engedély nélkül, az ótásuk mellékhatásainak enyhítésére.
Vajon lassan olyan hatalmasnak és befolyásosnak érzik magukat, hogy rájuk nem vonatkoznak már előírások? Mindenki egyenlő, de vannak még egyenlőbbek?
Vajon benne az az elgondolás, hogy ezt is hozzácsatoltan el lehet adni a lövésekhez?
Mindenesetre a számok alapján alig 15%-a kerül jelentésre a szövődményeknek, nem tudnak róla, vagy nem akarnak tudni róla?
Ebben rejlik a munkánk, hogy regisztráljuk és beküldjük a szövődményeket. Ehhez viszont rád is szükség van, aki megtapasztaltad és hajlandó vagy el is mondani. Legalább azt elismerik, hogy vannak szövődmények.
Link innen bemásolható a keresőbe:
2021.09.03.
4 napja lázas vagyok. 38,6 és hőemelkedés váltakozva. Fáj a fejem, gyenge vagyok, fájnak az izmaim és izületeim. Fekszem, néha a billentyűzetet nyomkodom. Kicsit nehezebb levegőt vennem, mérem az oxigén-szaturációt, az 96-98%, rendben van. Covid delta lenne?
Teljesen mindegy. Akár az, akár nem, alázattal kell viselkedni vele szemben. Első pillanattól ágynyugalom, nem hurcolom sehová, nem terjesztem bármi is. Nem rohanok még boltba, postára csak még valamit elintézni. Halasztható. Vitaminok, C, D, NAC, Paracetamol, Algopyrin, Quercetin, bő folyadék, friss levegő, szellőztetés. És tényleg mindegy az én szempontomból, mi a neve, én köszönöm szépen pár nap és meggyógyulok. Nem viszem sehová, nem fertőzök meg senkit. És nem kérek sem oltást, sem igazolványt.
2021.09.02.
Július 31-én a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara naggyűlést szervezett a Hősök terén Budapesten. Ott voltunk. Dr. Balogh Zoltán a Kamara elnöke beszédet tartott, amiben elmondta, hogy 8000 egészségügyi dolgozó hagyta el az ágazatot. Mire este lett a hír a tv-ben már csak 3000 főről szólt, azzal kiegészítve, hogy ezrével jönnek vissza a szakdolgozók.
Valójában meg sem lepődöm rajta, két napja itt a blogban épp a törvénybe iktatott legalizált hazudozás jutott eszembe. Van vajon másik ország, ahol ezt törvényesítették? Valóban teljesen vaknak és hülyének nézik a társadalmat? Mert nagyon úgy tűnik.
Mentősök, szakdolgozók, intenzíves ápolók otthagyják az egészségügyet most, amikor erőszakkal köteleznék őket az oltásra. Ők azok akik szállították, gyógyították, ápolták a betegeket nem csak a híradóban láttak a rettegést keltő híradásokat, ők azok, akik igazán mérlegelni tudnak saját tapasztalataik alapján. Nem kérnek a vakcinákból.
Úgy gondolom sokan lehetünk, mert én sem kérek belőle. Vajon ezért kellett az utolsó napon 15 nappal meghosszabbítani a határidőt? Hátha maradásra lehet bírni még dolgozókat?
Megfélemlítés, fenyegetés. Mindenki meg fog halni... - és persze van aki elhiszi. Nem utazhatsz, nem mehetsz étterembe, nincs esküvő, családi összejövetel. Még temetés sincs.
Gyerek nem mehet iskolába, edzésre. És a rettegés a fő fegyver.
Áprilisban a nagy lezárások közepén a Miskolci Egyetem uszodájának parkolójában volt este 18:00 órakor egy rövid találkozóm egy irat átadására. Nem volt parkolóhely, pedig nem kicsi a parkoló. Szülők 15-20 fős csoportokban, gyerekek mindenfelé. Csodálkoztam, de mondták nem kell. Mindenkit leigazoltak az úszó szakosztályba. De így van ez a focival, tenisszel is, 10 millió sportoló országa lettünk.
Apropó focimeccs. Puskás Stadion. Igaz az, hogy jegyet venni csak igazolvánnyal lehetett, akár 10 db-ot egyszerre, de a meccsre való belépésnél már semmit nem kértek? Külfölditől meg egyáltalán semmit? Ennek utána járok!
2021.09.01.
48.000. Ennyi 12-16 éves szülő regisztrált a vakcinára. Ha jól tudom ez a korosztály 7%-a. Gondolom nem erre számítottak odafönn. Ügyesen volt szervezve, augusztusban még nyaraltak, szabadságon voltak. Csalódás vajon, hogy a nem veszélyeztetett korcsoport nem áll kötélnek?
És ugyanilyen csalódás volt, hogy az egészségügy működését veszélyeztető 449/2021-es rendelet határidejét kitolták 15 nappal? Túl sokan hagyják inkább ott az egészségügyet? Még 2 hétig jön az agresszív győzködés?
Egyre többen ébrednek föl, hogy becsapták és nem hisznek a rettegéskeltésnek.
Mai történet, Nyékládháza, gyógyszertár.
Holnaptól kötelező ott a maszkviselés, kérdezzük, akkor a gyógyszerészeknek is ugye?
És másfél óránként váltják, veszélyes fertőző hulladékként kezelik, gyűjtik, elszállíttatják? És ha kérem, hogy mindezt igazolják felém, azt megteszik ugye?
Nekik nem kell, mint megtudtuk. Elmondták van ózonos fertőtlenítőjük és oltva vannak. Vitát bezárták. Ennyi.
Gondolom annak nem néztek utána, hogy az ózon a szabad-gyök keletkezése miatt erős méreg és rákkeltő. Éjszaka mehet a gép, mielőtt alaposan kiszellőztetni utána.
Bemegyek tehát, kötelezően maszkban, a maszktalan gyógyszerészhez, akivel munka után összefutunk a Coop-ban maszktalan és maszktalan hazabuszozunk.
Tudom, tudom. Ő nem buszozik.
És azon a fogászaton, ahol 48 óránál nem régebbi PCR-t kérnek, vagy igazolványt gyerektől, kísérőtől, tetőtől talpig előírásszerűen beöltözöttek, maszk, eldobható köpeny, lábzsák, sapka, plexiálarc van-e az eü. személyzeten? Nincs a váróban senki más és 20 perces alapos fertőtlenítés, szellőztetés követ minden egyes kezelést? Tudtommal ezek az előírások máig nem változtak.
2021.08.31.
Meghatározható a veszélyeztetett korcsoport? Határozottan igent kell mondanom.
65 év feletti, krónikus vérnyomás és légzési betegségben szenvedő, jelentős túlsúlyos, diabeteses személy. Ha ők a veszélyeztetettek, őket kellene védeni.
Mondjuk úgy, hogy tesztelem, 5 napra karanténba teszem, megint tesztelem és ha megint negatív és nem tudok mást, beoltom. Ha kéri. Aztán megint karanténba teszem 5 napra.
Ugye lenne benne igazság, ha nem tudok jobbat pillanatnyilag. Más korosztálynak, gyerekeknek hajtanám a megelőzést. Járványban nem oltunk ész nélkül!
A járványok matematikailag modellezhetőek. Felfutásuk, intenzitásuk, lecsengésük. Ehhez viszont az kell, hogy valós adatokkal dolgozzunk. Ide bemásolnám a 2020 évi II. törvény. a szabálysértésekről 206/B pontját:
Hamis statisztikai adatszolgáltatás
206/B. §
(1) Aki a valóságnak meg nem felelő statisztikai adatot szolgáltat, vagy az adatszolgáltatással kapcsolatban a valóságnak meg nem felelő felvilágosítást ad, szabálysértést követ el.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt szabálysértés nem valósul meg, ha azt vezető beosztású vagy fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy követi el.
Hogy van ez? Nem akarom kommentálni, mert azt hiszem nem kell. A törvényt átkeresztelném "a hazudozás kormányzati törvényessé tételére."
Emékszem a Tamasi-Rusvai-Merkely vitára a tv-ben. Megegyeztek bólogatva a 450 Covid halálesetben, akkor amikor a hivatalos kormányoldal már 22.000-ről beszélt.
Valós adatok hiányában nem lehet sem következtetéseket levonni, sem előrejelzést adni, ez pedig egy járványnál elengedhetetlen lenne.
Ugye nem baj, ha nem hiszek a médiának?
Tanács beadványokhoz, panaszokhoz, tiltakozáshoz
Kis csalafintaság.
Ha panaszt írnátok közösen, azt mindenki saját maga személyesen küldje be. Ezt darabonként érkeztetik és iktatják, így ha 30-an írtok, annak 30 nyoma lesz.
Ha csak 30-an aláírjátok, azt egyetlen panasznak, tiltakozásnak veszik.
Érdemes több helyre elküldeni ilyen iratot másolatban, egy listával.
Kapják: és oda felsorolni hová lett mindez elküldve. Ennek lesz rendesen sokszoros nyoma később.
Ha perre kell vinni, ott viszont érdemes összefogni pertársaságként, illeték, képviselet, költségek és egyebek miatt. Úgy hatásosabb.
2021.08.30.
Elmélkedem és párhuzamot vonok.
Mintha hasonlítana a helyzet az üldözés 30-as éveire. "...nem szolgálunk ki", "...nem léphet be a starndra". "... betegséget terjesztenek".
Akik emlékezhetnének még rá, már sajnos nem élnek.
Mennyire átgondolt rendelkezés, ahol nem a védettség a lényeg (mert van akinek magas az ellenanyagszintje, ami fene tudja valójában mit mutat...), hanem az oltottság?
Mennyire átgondolt lehet az, ahol a szemész orvos szemüvegért optikushoz, fülész orvos hallókészülék üzletbe, ortopéd orvos lúdtalpbetét készítőhöz, vagy fogorvos a szín és forma egyéni meghatározásához fogtechnikushoz minden gond nélkül küldheti a pácienseket?
Csak egészségügyben kell elbocsátatni egészségeseket?
Ne féljen senki, sorra kerültök majd, ha odaér a szalámiszeletelő!
Nálatok sem a védettség lesz a fontos. Az oltottság.
Hiába, ha átestetek rajta, ellenanyagotok is van. Csak a vakcina.
3-dik, 4-dik, 5-dik ...... sokadik.